Története
A Kr. e. 4000-ben készült barlangrajzok tanúsága szerint az andalúz
őseit már ebben az időszakban is lovagolták, ami a történelmi kutatások
jelenlegi állása szerint azt jelenti, hogy ezeket a lovakat használták a
világon először hátasként. A fajta, amely a Guadalquivir folyó vidékén alakult ki, egyes elméletek szerint a tarpán eredetű sorraia póni, az arab és a berber leszármazottja. Bizonyítható, hogy az andalúzt már Julius Caesar korában is idegen vértől mentesen tenyésztették. A spanyol ló számos uralkodót elbűvölt. Az andalúz szerelmese volt Caligula római császár, Oroszlánszívű Richárd, Nagy Frigyes és Napóleon
is. Emellett szinte minden királyi és nemesi udvarnak elengedhetetlen
résztvevője volt a spanyol ló vagy valamely olyan fajta, melyben spanyol
vér is csörgedezik. Eredetük a 8. századra a mór időkre vezethető
vissza. Az Ibériai-félszigetre került berber lovak és a helyi spanyol
lovak keresztezéséből alakult ki. Más vélemények szerint az egykori
numídiai-kárthágói lovak utódai. Az andalúziai lovaknak igen nagy
befolyása volt az európai és amerikai lófajták kialakulására, mint a
lipicai, kladrubi, frederiksborgi, oldenburgi, orlov és a criollo.
 |
Szürke színű andalúz ló |
Az első jelentős andalúz tenyészetet a córdobai ménes adta, melyet II. Fülöp, 1571-ben alapított meg. Egyik őse a sorraia póni, a vadló és a tarpán keverékéből származó fajta, a Római Birodalom kedvelt harci lova. Mai formáját a mór hódítás során a berber lovakkal
való keresztezéssel nyerte el. A lovagkorban Európa szerte kedvelt
harci ló volt. Tenyésztését az állami méneskönyv gazdája, a Jefatura de
Cria Caballar szabályozza. A méneskönyvben számos ló őseit egészen az 1400-as években
alapított Cartujano vérvonalig lehet visszakövetni. A 19. század elején
az andalúzok tenyésztésének egy részét Pater D. Pedro Jose Zapata y
Caro irányította. Az ő felügyelete alatt híressé lett zapata ménes
egyedei jórészt feketék és pejek voltak. Ez az állomány nemesítette a
portugál alter-realt. A lipicai, a Quarter Horse, az appaloosa, a Connemara, a Cleveland Bay
és számos más fajta tenyésztéséhez is felhasználták. Három fő vérvonala
van: az ősi Carthausiai vérvonal, valamint a versenyzésre inkább
alkalmas Escalera és Bohorquez.
 |
Fekete színű andalúz ló |